Ma túl estem az első kötelező előadásomon. Ez egy bevezető előadásnak volt meghirdetve és olyan is volt. Magyarországon ez az óra, ahova nem mész be. De itt még a silány – előre látható módon semmit mondó – órára is érdemes bemenni. Mert az itteniek egyszerűen…
Lám itt is előfordulhat az, amit Pesten oly gyakran emlegetnek a diákok. Feltesznek egy órát a Neptunra vagy az ERFTre, a lelkes hallgató odamegy, majd 20 perc várakozás után sincs se híre, se hamva az előadónak, ugyan olyan csalódottan távozik, amilyen lelkesen érkezett. Ez…
Vasárnap lévén úgy gondoltam, hogy ma nem állok neki munkát keresni, hiszen ezen a napon nem venne fel senki. Persze megeshet, hogy erősen tévedek, de valamivel muszáj nyugtatgatnom a lelkiismeretemet, meg az ő furdalását.Rendkívül szép, napos reggelre ébredtem. Bántam is, hogy…
Még az éj leple alatt, szerettem volna elosonni, de nem sikerült. Pirkadt már, amikor felszálltunk Budapestről. Utunk a fapados légitársaság bőrülésein zavartalan volt. Megérkeztünk Londonba, ahol köd fogadott minket. Nem hiába kételkedtem én a net tegnapi állításában, hogy 26…
Holnap indulok. 20 kg-val egy évre. Felkészültem. Ismerem a járást, a buszokat, a boltokat, amennyire ezt az internet és a google earth engedte. Mégis az ismeretlenbe indulok. Hiába vannak előttem az épületek, az utcák. Hiába nem lesz ismeretlen a járás, mégis az általam elképzelt…
Még alsós lehettem általános iskolában, amikor a különböző ünnepek alkalmából ajándékozott pénzeket elkezdtem gyűjteni, mondván, hogy majd külföldön szeretnék egyetemre járni és akkor arra nagy szükségem lesz.Felcseperedtem egyetemistának és Magyarország egyik vezető…
Utolsó kommentek