Lám itt is előfordulhat az, amit Pesten oly gyakran emlegetnek a diákok. Feltesznek egy órát a Neptunra vagy az ERFTre, a lelkes hallgató odamegy, majd 20 perc várakozás után sincs se híre, se hamva az előadónak, ugyan olyan csalódottan távozik, amilyen lelkesen érkezett. Ez most velem itt is megtörtént.
Útközben az egyetemre egy nagyon praktikus építési megoldást láttam. Az egyetem az óvárosban fekszik, kis szűk utcákban, alacsony egy emeletes kőházakkal körbevéve. Az utcák macskakövesek és mindennek meg van a maga középkori hangulata. Villanyvezetéket vagy oszlopot nem látsz, sőt gázvezetéket sem. Az egyik ilyen, már már sikátornyi szélességű utca fel volt bontva, azaz fel volt szedve a burkolata. A macskakövek alatt egy vasbeton alagút futott, tele optikai kábellel meg minden egyébbel. Ezt odahaza is eltanulhatnák, így nem kéne minden egyes új vezeték esetén feltúrni az egész utcát…
Ma este ismét volt Debater Club (a magyar megfelelője ennek, szerintem a vita est lenne), ilyenen voltam kedd este is. Ma a St. Andrews-os diákok vitáztak a helyiekkel, arról, hogy a szexuális felelőségre vonást korhatárhoz kell-e kötni, avagy sem. A vita szabályai, az angol parlament szabályain alapultak. Az szónokoknak 7-7 perces felszólalás állt rendelkezésükre, amelynek az első és utolsó egy perce számított védettnek, azaz ekkor nem lehetett közbevetést tenni. A maradék öt percben lehetősége volt a másik álláspontot képviselő félnek közbevetésért jelentkeznie, és ha a szónok úgy ítélte meg, akkor szót adott neki. Ha nem tetszett, amit mondott, akkor udvariasan, de mindeközben gátlástalanul, beléfojtotta a szót. A vita végén lehetősége nyílt a közönségnek, hogy 3-3 percben valamelyik fél oldalán foglaljon állást. A vita lezárásaként, a közönség közfelkiáltással szavazott, hogy melyik felet tekinti győztesnek. Bár a St. Andrews-os diákok sokkal jobb képességekkel rendelkeztek, a korhatár eltörléséről - amely jelenleg Skóciában 16 év - nem sikerült meggyőzniük a hallgatóságot.
Lenyűgöző volt szemlélni az itteni vita kultúrát. A vita heves volt, de az embereket egy percre se ragadta el az indulat, még akkor se, ha személyeskedtek, szőrszálhasogatón kötekedtek vagy szándékosan provokálták a másik felet.
Az egyetemre a Seaton parkon keresztül vezet az utam. Itt az embernek alaposan alkalma nyílik arra, hogy csodálja a brit kert kultúrát. Ebből a merengésemből ma egy fehér fenekű, bokrok között ugrándozó nyúl riasztott fel. Ily közel a természet.
A netes időjóslásnak pedig nem lehet hinni. Mára is esőt és felhőket ígért, mégis olyan jó volt az idő, hogy fűben heverészve olvastam.
Nyulak
2006.09.21. 16:17 | nordiquetortue | Szólj hozzá!
Címkék: skócia életképek
Egy hosszú séta
2006.09.17. 16:16 | nordiquetortue | Szólj hozzá!
Címkék: skócia életképek
Vasárnap lévén úgy gondoltam, hogy ma nem állok neki munkát keresni, hiszen ezen a napon nem venne fel senki. Persze megeshet, hogy erősen tévedek, de valamivel muszáj nyugtatgatnom a lelkiismeretemet, meg az ő furdalását.
Rendkívül szép, napos reggelre ébredtem. Bántam is, hogy tegnap este lefekvéskor lemondtam a napfelkelte megtekintéséről a tengerparton, de ma is így fogok tenni, gondolván, hogy kétszer egymás után úgy se lenne ekkora szerencsém. Murphy törvényei szerint úgy is jól rá fogok fázni.
Lévén vasárnap és szép idő, sétára fogtam a dolgot a skót vidéken. A táj egyszerűen lenyűgöz, nem tudok találni szavakat. Nagyon olyan mintha nyáron otthon lennék. Minden zöldbe van borulva, a földművesek pedig szorgosan minden talpalatnyi földet megművelnek. Két, de ha jobban megszámolom, három jelentősebb különbség van (azon felül, hogy az autók és a gyalogosok a túloldalt közlekednek), az egyik, hogy itt rendkívül sok bárány legelészik (ez itt egyáltalán nem lep meg, különösen ezt a rendkívül sok gondozott gyepet látva), a második, hogy a legelésző tehenek között jóval magasabb a bikák aránya, mint otthon (ez gondolom a steakre vezethető vissza), a harmadik pedig a kőházak és azoknak a stílusa (fa hiány – de most már befejezem). A ráadás pedig a földeket elválasztó kőfalak, vagy szögesdrótok, amik bár csak a derekamig élnek, mégis ott vannak és tudatosítják a magántulajdon szentségét. Alacsonyak, átléphetőek így csak szimbolikusak, bezzeg északi otthonomban jócskán túlzásba viszik, áthatolhatatlan kerítéséket húzván.
Egész nap az abszolút fáradság eléréséig kóvályogtam. Sok erdőt láttam, meglepően sokat, a térképek ábrái alapján úgy vélekedtem, hogy sűrűségük ennél jóval alacsonyabb. Csak némely erdőbe lehetet bejutni, s azok közül is csak kevés volt az ültetet. A fák fajtája, szintén nyári otthonomra emlékeztetett. Az ültetett erdőkért kevésbé voltam oda, hiszen ameddig a szemem ellátott hosszú oszlopokban katonás fegyelemmel álltak a fák. Azok az erdők, amelyek áthatolhatatlanok voltak szintén ültetettek voltak. De olyan sűrűre sikeredtek ezeknek fenyőknek az elhelyezése, hogy nincs az a megtermettebb állat, amely át tudna menni e fák sorai között, és ilyen zárt területek nőttek ki hektárokra!
A faültetésnek sok helyen meg van a nyoma. Sok helyen láttam frissen ültetett csemetéket is. Legtöbbször meredek hegyoldalak mentén, amelyek még legeltetésre is alkalmatlanok. Állítólag a skót gazdák minden egyes csemete után szupszidiót kapnak, ezért e nagy ültetési kedv.
Némely útszakaszokon méterenként található egy lefolyó, ebből arra következtettem, hogy ha itt elkezd esni, akkor nagyon esik. A közutakon a kietlen, ritkán lakott skót táj ellenére elég nagy a forgalom és kicsit fura, hogy a feliratokat nem a sávok közepére festették fel, hanem a szélére, de hát az ilyenektől lesz sajátos ez a hely. Abban már biztos vagyok, ha egyszer innen elmegyek, ezek a gyönyörű brit pázsitok nagyon fognak hiányozni!
Láttam a tengert ismét és belém kötött egy szószátyár hatéves forma gyerek. Meglepett ez a végtelen közvetlenség, amivel fogadott és, ahogy csintalanságaiba beavatott, de úgy kopott el, ahogy felbukkant.
Csak-csak sikerült olyan utakra is rátévednem, amelyek a brit filmekben lépten nyomon feltűnnek. Tudjátok azok, ahol csupán egy kocsi fér el, és két oldalról kőkerítés veszi őket körül. Nos, ezeknek a hangulata pont olyan, mint amilyen a filmekben. Bár ha engem kérdeztek, akkor szerintem Szerb Antal ezt sokkal jobban megírta.
Ezenkívül megvettem magamnak az egyetemhez nélkülözhetetlen egy darab füzetet, tollat és ollót, de ez szóra sem érdemes. Ma is sikeresen elköltöttem öt fontot, anélkül, hogy elkezdtem volna dolgozni. És sikerült beszereznem a brit SIM kártyámat is, így most már ha szeretnétek így is elértek (a számot csak privátban ;).
A legjobb mégiscsak az ötórai tea, citromos Viktória süteménnyel, Malarme-t idéző pillanatokkal. A teáscsészékről már nem is epedezve…...hová kerültem
2006.09.16. 17:06 | nordiquetortue | Szólj hozzá!
Címkék: hétköznapok életképek kollégium
Még az éj leple alatt, szerettem volna elosonni, de nem sikerült. Pirkadt már, amikor felszálltunk Budapestről. Utunk a fapados légitársaság bőrülésein zavartalan volt. Megérkeztünk Londonba, ahol köd fogadott minket. Nem hiába kételkedtem én a net tegnapi állításában, hogy 26 fokot és napot ígért a britek fővárosában.
Kezd kialakulni bennem a kép, hogy Londonban az ember nem úszhatja meg késés nélkül. A gépünk végül, majd csak egy óra késéssel indult el.
Aberdeen felett vastag felhőréteg kúszott, de a megkopott festésű Boeing 737-700 rezzenéstelenül vette az akadályt (a szín ezek szerint nem minden). Az idő szürke volt és ködös. Такая погода будет вес год! (ilyen idő lesz egész évben) gondoltam. Amint földet értünk már indultak is a helikopterek. Gondolom a közeli tengeri kőolajfúrótornyokon cserélik a személyzetet, mert ma egész nap nagy volt a forgalom.
Kiléptem a repülőgépből és abban a pillanatban megcsapott a tenger illata. Micsoda illat is az! Ilyet a kontinensen csak a part mentén érezni, és az illat már Lutonba se ér el, de itt, itt van. Már ezért megérte idáig jönni és eltölteni egy évet.
Google earth, műholdképek, sok készülés ide vagy oda, ez a brit rendszer nagyon megkavar. Szörnyen nehezemre esett tájékozódni, de szerencsére az önkéntes diákok úton nyomon kisegítettek.
A kollégiumi városban a regisztráció ment a legkönnyebben. Ezek a britek! Semmi dokumentum, arcképes igazolvány stb. nem kértek. Csak be kellett mondanod a neved és aláírnod. Nálunk Kelet-Európában azt hiszem ez még sokáig lehetetlen lesz.
A szobámat megtalálni már kevésbé volt könnyű, még térképpel a kezembe se. Hihetetlen kacskaringós utcák, és aki a pesti utcákhoz van szokva már a házak egymáshoz való elhelyezkedése is zavart kelt. Persze, meg lett, aminek meg kell lennie. Bár ne lett volna meg! A lényeg csupán annyi, hogy közel se olyan szobát kaptam, mint ami reprezentatív célokból fel lett tüntetve az egyetem honlapján. A 70-es évek kis lyukáról van szó. Beléptem és megtántorodtam. Nem, mondtam magamnak, nem lehet ilyen hamar megtántorodni és hazamenekülni, hogy én ezt nem akarom. Így nem. Azonnal meghátrálni…, pedig amikor az ember jobban belegondol, hogy ezen a helyen az elkövetkezendő egy évben… Brrr, borsózik a háta. De nem volt mit tenni, elkezdtem kipakolni.
Már régen se tartottak komplettnek, amikor kvázi a pesti lakásomat (amiről számtalan egyetemista oly áhítattal ábrándozik), hátrahagytam és beköltöztem egy kollégiumba. Ezek után már én is kételkedni kezdtem magamban. Nem elég, hogy egy pesti lakást, de még egy vadonatúj, rendkívül jó közösségű kolit képes voltam hátrahagyni, ezért(?!?).
Elmentem bevásárolni, mert az a szűk hely már egyre kevésbé volt elviselhető. Állítólag itt hétvégén nincsenek nyitva a boltok (én ezért siettem…), ezt most nyugodtan cáfolhatom. A sarki Lydl a hét minden napján nyitva tart, nyolctól nyolcig, vasárnap pedig 10-18-ig. Tehát hétvégén is be lehet szerezni a legszükségesebbet.
A bevásárlás is egy élmény volt. Körülbelül egy órámba került mire a tojást, a sót, az olajt, a borsot, a borotvahabot, a fogkefét megtaláltam. Hihetetlen mennyire eltért az itteniek észjárása. Mert igenis van benne logika, ahogy a termékek elhelyezkednek, de én a mi kis Közép-Európánkban teljesen máshoz vagyok szokva. Bár most, hogy így komolyabban végig gondolom, a GRobiba is a liszt mellett van a tojás. De itt a tojások óriási dobozokban vannak. Ráadásul már csak néhány darab volt, így nem is csodálkoztam, hogy annak a feneketlen doboznak a legalján lévő tojásokra nem figyeltem fel. Persze lehet, nektek menne….
Bevásárlás +reptérről idetalálás után már igazán azt éreztem, hogy kikommunikáltam magamat mára. Eddig se volt valami jó az angol kiejtésem, de így fogszabályzóval (a kivehetővel) nekem is sikerül feladnom a leckét az angoloknak :p.
Visszavittem zugomba a portékát, de már indultam is. Későre járt és még sötétedésig ki akartam érni a tengerpartra.
Közben összefutottam az egyik lakótársammal is Deallel, aki javasolta, hogy a Don folyó partján menjek. Le is kanyarodtam a völgybe, hogy kövessem a konyhában felvázolt utasításait.
Ha eddig nem volt szép őszöm, akkor a mostani igazán az lesz. Eszméletlenül romantikus hely a környék. Rengeteg zöld, fák, bokrok, és közülük itt ott kikukucskálnak a régi brit épületek, amelyeknek második emeleti ablakpárkányait elérem ha kinyújtózok. Eszméletlen, hogy bírnak ezek a házak több százezer fontot érni, és az emberek, hogyan képesek ilyen kis helyen elférni. Bár ha hozzáveszem a tájat, akkor lehet valóban megér annyit. Ebből a romantikus kis völgyből ível át a melankolikus Don folyó felett egy régi kőhíd, amely csak gyalogosoknak van fenntartva. Pehemre a hídon valamiféle munkálatok folynak, így nem tudtam rajta átkelni. A folyóparti séta ötletét, így kénytelen voltam máskorra halasztani.
A golfpálya mentén lyukadtam ki a tengerpartra. Aberdeennek ez a része különösen randa, mert a part mentén hatalmas panel lakóházak állnak. Még szerencse, hogy a tenger és közöttük ott van a golfpálya, így legalább a tengerpart hangulatából nem vesz el annyira.
A tenger pont olyan, mint szülőhazám nyílt tengeri partszakasza. A köveket ugyan olyan zöld moha növi be. Ahogy ott álltam, úgy éreztem otthon vagyok. És ez az érzés a tenger illatával nagyon sokáig elkísért. A tenger lesz a vigaszom nehéz napjaimon, mert úgy érzem fogom én itt még erősen szívni a fogamat.
Megbékélve tértem haza. Útközben még láttam, ahogy a golf pálya melletti mező a sirályoktól elfehéredik. Még akaratlanul is Hitchkok madarai jutnak az ember eszébe.
A köd a tenger felől szállt alá. Aligha fogok én itt napfelkeltét látni egy év alatt, ilyen időjárási viszonyok mellett (most annyira elképzelhetetlen, hogyan bukkan ki a nap ebből a morajló kedves óriásból). Tehát, amikor egy picit is kedvezőbbek lesznek az időjárási viszonyok, igyekszem majd fényképekben is beszámolni nektek.
Mielőtt nyugovóra térek, még egy történetet szeretnék megosztani veletek. Amint ott haladok el a fehérré vált mező mellett, egyszer csak megáll egy gépjármű és két húszas éveik végében járó fiatal pattan ki a kocsiból. Golfütőt ragadnak és egy marék golflabdát szórnak maguk elé, majd mintha gyakorlás képen elkezdenek ütögetni. Hát akkor nekem tényleg végigfutott az agyamon, hogy a madarak a végén még nekik mennek. De én nem tudom, hazajöttem és itt minden nyugalmas.
Holnap megyek nagyokat sétálni, mert hihetetlen szép park(ok) van(nak) a környéken és a fű mindenhol pofásan le van nyírva. Nincs is az ittenieknek parlagfű problémájuk! (És ne feledjük közterületről van szó) Ha nekik megy, nekünk vajon miért nem? Tudom, a kultúra, hagyományok stb., de hát akkor is….
Indulás előtt
2006.09.15. 21:49 | nordiquetortue | Szólj hozzá!
Címkék: skócia életképek
Holnap indulok. 20 kg-val egy évre. Felkészültem. Ismerem a járást, a buszokat, a boltokat, amennyire ezt az internet és a google earth engedte. Mégis az ismeretlenbe indulok. Hiába vannak előttem az épületek, az utcák. Hiába nem lesz ismeretlen a járás, mégis az általam elképzelt város élettelen. Az a sok-sok információ semmit se ér emberek nélkül. Ők elképzelhetetlenek. Ők adják a város lényegét és életét.
· 1 trackback
A kezdet
2006.09.10. 21:44 | nordiquetortue | Szólj hozzá!
Címkék: egyetem a kezdet
Még alsós lehettem általános iskolában, amikor a különböző ünnepek alkalmából ajándékozott pénzeket elkezdtem gyűjteni, mondván, hogy majd külföldön szeretnék egyetemre járni és akkor arra nagy szükségem lesz.
Felcseperedtem egyetemistának és Magyarország egyik vezető egyetemének lettem hallgatója tíz hónappal az EU csatlakozás előtt. Az egyetem természetesen kínált külföldi ösztöndíjakat fél és egy évre, de az igazán hasznosnak tűnő megoldás egészen máshonnan érkezett.
2004 őszén chatelés közben derült ki egyik barátomról, hogy az Egyesült Királyságban kezdte meg tanulmányait. Kifaggattam, és mivel úgy tűnt a követelmények közel sem tűnnek nehéznek, gondoltam én is belevágok. 2005. január 15.-ei felsőoktatási jelentkezési határidőt lekéstem, de ezt egyáltalán nem bántam, hiszen még akadt dolgom otthon a következő évre.
Így sietség nélkül tehettem szert az IELTS nevű nyelvvizsgára, amely a felvételihez elengedhetetlen volt (a britek elfogadják a TOEFL-t is erre a célra). EU-s állampolgárként ugyanazok a szabályok vonatkoztak rám a felvételi eljárás során, mint a brit állampolgárokra. A régi típusú érettségimet egy az egyben úgy számították be, mintha arra a brit rendszeren belül tettem volna szert. Így vihettem maximum pontszámot, de a magyar rendszertől eltérően náluk közel sem elég ennyi az egyetemre való bekerüléshez.
Anyagi megfontolásból én csak skót egyetemekre jelentkeztem és a felvételi pontjaim mellett döntő súllyal az úgy nevezett Personal Statment-em állt. Ez alapján választott ki végül az egyetem, amelyre felvételt nyertem.
Persze a kis korom óta spórolt pénz, annak ellenére, hogy a skót egyetemért nem kell fizetnem, messze se tűnik elegendőnek a kint tartózkodásom mindennapjainak finanszírozására. A brit törvények viszont lehetővé teszik, hogy heti 20 órában legálisan dolgozhassak, és az internet prizmáján keresztül úgy tűnik, akad is normális, megfizetett munka bőven. Persze erre az elkövetkezendő egy évben fog csak fény derülni igazán.
Ha bővebbet szeretnél megtudni a brit felsőoktatásról, akkor látogass el a UCAS honlapjára vagy küldj nekem egy Emilt. ;)
Utolsó kommentek