Vasárnap lévén úgy gondoltam, hogy ma nem állok neki munkát keresni, hiszen ezen a napon nem venne fel senki. Persze megeshet, hogy erősen tévedek, de valamivel muszáj nyugtatgatnom a lelkiismeretemet, meg az ő furdalását.
Rendkívül szép, napos reggelre ébredtem. Bántam is, hogy tegnap este lefekvéskor lemondtam a napfelkelte megtekintéséről a tengerparton, de ma is így fogok tenni, gondolván, hogy kétszer egymás után úgy se lenne ekkora szerencsém. Murphy törvényei szerint úgy is jól rá fogok fázni.
Lévén vasárnap és szép idő, sétára fogtam a dolgot a skót vidéken. A táj egyszerűen lenyűgöz, nem tudok találni szavakat. Nagyon olyan mintha nyáron otthon lennék. Minden zöldbe van borulva, a földművesek pedig szorgosan minden talpalatnyi földet megművelnek. Két, de ha jobban megszámolom, három jelentősebb különbség van (azon felül, hogy az autók és a gyalogosok a túloldalt közlekednek), az egyik, hogy itt rendkívül sok bárány legelészik (ez itt egyáltalán nem lep meg, különösen ezt a rendkívül sok gondozott gyepet látva), a második, hogy a legelésző tehenek között jóval magasabb a bikák aránya, mint otthon (ez gondolom a steakre vezethető vissza), a harmadik pedig a kőházak és azoknak a stílusa (fa hiány – de most már befejezem). A ráadás pedig a földeket elválasztó kőfalak, vagy szögesdrótok, amik bár csak a derekamig élnek, mégis ott vannak és tudatosítják a magántulajdon szentségét. Alacsonyak, átléphetőek így csak szimbolikusak, bezzeg északi otthonomban jócskán túlzásba viszik, áthatolhatatlan kerítéséket húzván.
Egész nap az abszolút fáradság eléréséig kóvályogtam. Sok erdőt láttam, meglepően sokat, a térképek ábrái alapján úgy vélekedtem, hogy sűrűségük ennél jóval alacsonyabb. Csak némely erdőbe lehetet bejutni, s azok közül is csak kevés volt az ültetet. A fák fajtája, szintén nyári otthonomra emlékeztetett. Az ültetett erdőkért kevésbé voltam oda, hiszen ameddig a szemem ellátott hosszú oszlopokban katonás fegyelemmel álltak a fák. Azok az erdők, amelyek áthatolhatatlanok voltak szintén ültetettek voltak. De olyan sűrűre sikeredtek ezeknek fenyőknek az elhelyezése, hogy nincs az a megtermettebb állat, amely át tudna menni e fák sorai között, és ilyen zárt területek nőttek ki hektárokra!
A faültetésnek sok helyen meg van a nyoma. Sok helyen láttam frissen ültetett csemetéket is. Legtöbbször meredek hegyoldalak mentén, amelyek még legeltetésre is alkalmatlanok. Állítólag a skót gazdák minden egyes csemete után szupszidiót kapnak, ezért e nagy ültetési kedv.
Némely útszakaszokon méterenként található egy lefolyó, ebből arra következtettem, hogy ha itt elkezd esni, akkor nagyon esik. A közutakon a kietlen, ritkán lakott skót táj ellenére elég nagy a forgalom és kicsit fura, hogy a feliratokat nem a sávok közepére festették fel, hanem a szélére, de hát az ilyenektől lesz sajátos ez a hely. Abban már biztos vagyok, ha egyszer innen elmegyek, ezek a gyönyörű brit pázsitok nagyon fognak hiányozni!
Láttam a tengert ismét és belém kötött egy szószátyár hatéves forma gyerek. Meglepett ez a végtelen közvetlenség, amivel fogadott és, ahogy csintalanságaiba beavatott, de úgy kopott el, ahogy felbukkant.
Csak-csak sikerült olyan utakra is rátévednem, amelyek a brit filmekben lépten nyomon feltűnnek. Tudjátok azok, ahol csupán egy kocsi fér el, és két oldalról kőkerítés veszi őket körül. Nos, ezeknek a hangulata pont olyan, mint amilyen a filmekben. Bár ha engem kérdeztek, akkor szerintem Szerb Antal ezt sokkal jobban megírta.
Ezenkívül megvettem magamnak az egyetemhez nélkülözhetetlen egy darab füzetet, tollat és ollót, de ez szóra sem érdemes. Ma is sikeresen elköltöttem öt fontot, anélkül, hogy elkezdtem volna dolgozni. És sikerült beszereznem a brit SIM kártyámat is, így most már ha szeretnétek így is elértek (a számot csak privátban ;).
A legjobb mégiscsak az ötórai tea, citromos Viktória süteménnyel, Malarme-t idéző pillanatokkal. A teáscsészékről már nem is epedezve…
Utolsó kommentek