A kollégiumi város egyik legfrissebb eseménye: vélhetően egy ismeretlen férfi tettes melltartókat lopott a ruhaszárítókból.
A kollégiumi város vezetése egy ideje már tudott, a szárítókat rendszeresen megdézsmáló egyénről. Az elkövető tudatlanságát mutatja, hogy a mosókonyhák be vannak kamerázva, sőt mi több, erről írásbeli figyelmeztetés van kihelyezve a falra.
A vezetés tehát tudott a felvételekből kirajzolódott férfi kinézetű elkövetőről és rendszeres zsákmányáról, a melltartókról. Ám, amíg feljelentés vagy panasz nem érkezett, addig nem továbbíthatták az ügyet a rendőrségnek, hiába voltak birtokukban a bizonyítékul szolgáló felvételek.
Valahol az áldozatokat is meg lehet érteni. Ki menne a rendőrségre, vagy akár a kollégiumi vezetéshez a következő mondandóval: „A ruhaszárítóból eltűntek a melltartóim.” Az elkövető egy dologra vagy a véletlen folytán, vagy józan logikából ügyelt, olyanoktól csente el a melltartókat, akik nem ismerték egymást, így a jelenség látszólag elszigetelt maradt. „Eltűntek a melltartóim, de ha senki másról nem tudok, akivel ez előfordult volna, akkor miért is csinálnék belőle ügyet.” – gondolkodott az egyik áldozat.
A helyzet akkor vált komollyá az elkövető számára, amikor a főnököm felismerni vélte az áldozatok között, az egyik kolléganőmet. Így informálisan sikerült elérni, hogy megszülessen az első panasz és feljelentés. Közel egy tucat áldozatról beszélhetünk. A rendőrség kiszállt megtekinteni a felvételeket, a nyomozás folyik.
A kárvallottak érthetően nem akarják, sőt mi több, nem fogadják vissza, ha megtalálják eltulajdonított tárgyaikat, hiszen ki tudja mit csinált velük. Anyagi kártérítésre számítanak, de ki tudja mi lesz belőle. A kolléganőmnek például nyolc melltartója lett oda.
Utolsó kommentek